ÁRLISTA megtekintéséhez regisztráció szükséges!
PÁLYÁZATOK 2011
A nagy érdeklődéssel várt pályázat felújításra vonatkozó kiírása a 2,7 milliós hazai lakásállománynak csak egy meghatározott körét, a hagyományos építésű és 1992 előtt épült ingatlanokat érinti. A támogatást természetes személyek és lakóközösségek (társasházak és lakásszövetkezetek) pályázhatják meg, de ez utóbbiak közül a legfeljebb 12 lakásos lakóingatlanok jöhetnek szóba. A pályázat szigorúan előírja azt is, hogy kizárólag komplex energetikai korszerűsítését lehet megvalósítani a központi forrás segítségével, tehát aki például csupán a nyílászárókat akarná kicserélni, csalódni fog, mert ebből a keretből nem kaphat pénzt.
A támogatható tevékenységek közé tartozik egyebek közt a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező cseréje, a homlokzatok és födémek hőszigetelése, az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető beépítése, a hagyományos (gáz, szén, elektromos áram) energiaforrással működtetett fűtési és használati melegvíz rendszerek felújítása, átalakítása, valamint a megújuló energiafelhasználás elősegítése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése, az energiatermelésre, a tárolásra, az energia hálózatba való esetleges visszatáplálásra irányuló beruházások.
E célokra lakásonként legfeljebb 3-5 millió forint támogatást lehet megszerezni, nem kevésbé komoly számszerűsíthető, illetve mérhető feltételek teljesítése esetén. A legfontosabb cél, hogy az átalakítások a lakásokban legalább 50-60 százalékos energia-megtakarítást eredményezzenek. A vissza nem térítendő pályázati forrás elvileg a teljes beruházási érték 40-50 százalékát fedezheti, a finanszírozás azonban utólagos, tehát ez azt jelenti, hogy legalább ennyi pénzzel a pályázóknak is rendelkezniük kell. A pályázat további feltételekhez van kötve: a beruházás révén az érintett épületnek legalább három energetikai kategóriát kell javulnia, és legalább a B szintű besorolást kell elérnie.
Fontos tudnivaló, hogy a pályázatok 2011. augusztus 15. és 2011. október 30. között, vagy a keret kimerüléséig nyújthatók be. A szakemberek szerint nem lenne meglepő, ha a pályázati keret néhány napon belül kiürülne. (A Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram pályázati felhívása, a Pályázati útmutató és mellékletei az Energiaközpont Nonprofit Kft. honlapjáról érhetők el.)
A pályázat kiírása - mind a lakosság, mind az építőipar szempontjából jó irányba tett, de korántsem elégséges lépés - vélik az érintettek. A hazai lakásállomány ugyanis rendkívül elhanyagolt állapotban van, a jelenleg erre szánt összegnek a tízszerese is kevés lenne a legsürgetőbb korszerűsítések elvégzésére. Az új Széchenyi terv szerint is évente 50-100 ezer lakást kellene felújítani, ebből a keretből pedig egyesek szerint mindössze 400-500, mások szerint 1000-1500 lakásra jut pénz. Előnye a pályázatnak, hogy mintegy két milliárd forint lakossági saját erőt is mozgósít és összességében körülbelül 3,6 milliárd forint értékű megbízás kerülhet az építőiparhoz. Ugyanez a gyengéje is, mert nem biztos, hogy azok rendelkeznek elegendő önerővel, ahol a legégetőbbek a bajok.
Az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében a Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram forrásait a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják – jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár. Keretes vége
- A MAKÉSZ különösen üdvözli az energiahatékony építést támogató pályázat kiírását, mivel tagjai az új építésű otthonok vonatkozásában érdekeltek az energiahatékonysági pályázaton. E technológia sajátja, hogy valamennyi típusában eleve a legmagasabb energiatakarékos kategóriában készülnek az épületek. A cégek számára a műszaki feltételek teljesítése nem jelent problémát, a pályázat megírása annál több odafigyelést igényel, de teljesíthető - mondta el lapunknak Tőke Tünde, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat (MAKÉSZ) elnöke.
A támogatás sokkal inkább a finanszírozásban és a pályázat lefuttatásában jelent kihívást, hiszen az építtetővel - magánszeméllyel vagy vállalkozással - közösen kell a többletet megelőlegezni. Egy épület esetében a 3-4 millió forintos előfinanszírozási terhet a mai ár- és piaci viszonyok között a vállalkozások aligha képesek vállalni egy évre előre. Az eddigi tapasztalatok szerint a pályázatok átfutási ideje legkevesebb háromnegyed év volt. Éppen ezért nem tartjuk helyesnek, hogy a támogatás csak meg nem kezdett építkezésekre igényelhető. Véleményünk szerint a még használatbavételi engedéllyel nem rendelkező épületekre is megadhatónak kellene lennie. Az sem szerencsés, hogy a kivitelezőnek – aki részben előfinanszírozó - nincs ráhatása és rálátása a támogatás kifizetésére, így a pályázat a körbetartozásokat nem enyhíti.
A MAKÉSZ úgy látja, hogy a pályázaton belül az arány inkább a felújítások és nem az új lakások felé billen majd el. Az 1,6 milliárd forintos keret sajnos jelképes, ha a felét új építésű lakások nyernék el,akkor sem beszélhetünk 130-160 új épületnél többről. Ez pedig nagyon kevés.
PÁLYÁZATOK 2010
Energia Takarékossági Pályázat ( ZBR )
Támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati forrásból támogatást kaphatnak:
• Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:
• természetes személyek,
• lakásszövetkezetek,
• társasházak
• Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében csak természetes
személyek pályázhatnak, és kizárólag nyílászáró cserére.
Támogatható tevékenységek köre:
• Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje,
abban az esetben, ha a beruházással érintett ingatlan fűtési rendszere
szabályozott, illetve abban az esetben, ha a két beruházást egyidejűleg
kívánják elvégezni
• Az épületek lodzsáinak beüvegezése a szoláris nyereségek passzív
hasznosítására, abban az esetben, ha a beruházással érintett ingatlan fűtési
rendszere szabályozott, illetve abban az esetben, ha a két beruházást
egyidejűleg kívánják elvégezni
• Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló, vagy árnyékvető
szerkezetek beépítése (gépi hűtés, légkondicionáló berendezés beüzemelése
nem támogatható)
• Hővisszanyerős szellőzési rendszer létesítése
• Homlokzatok és födémek hőszigetelése, abban az esetben, ha a beruházással
érintett ingatlan fűtési rendszere szabályozott, illetve abban az esetben, ha a
két beruházást egyidejűleg kívánják elvégezni
• Fűtéskorszerűsítés (szabályozott fűtési rendszer) és használati melegvíz
ellátás korszerűsítése
•A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók
megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az
energiatermelésre, a tárolásra és az energia hálózatba való esetleges
visszatáplálásra. Épületekhez kapcsolható megújuló energiaforrásokkal
előállított hőenergia, vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítése
(napkollektoros rendszerek, napelemes rendszerek, biomassza tüzelésű
kazánok, geotermikus hőszivattyúk, szélenergia hasznosítása)
• Új építésű, energiatakarékos házak építésének támogatása
Megkezdett projekt nem támogatható.
Az elnyerhető támogatás mértéke
A támogatási rendszer úgy került kialakítva, hogy az elsősorban komplex
jellegű felújítások megvalósítására ösztönözzön, amelynek megvalósulása
esetén a Pályázók rendelkezésére áll az ún. KlímaBÓNUSZ kiegészítő támogatás
is. Ennek megfelelően a támogatás többszintű lehet, az alábbiak szerint:
Alaptámogatás (költségarányos támogatás)
A vissza nem térítendő támogatás lakásonként igényelhető.
Valamennyi érvényes pályázat esetén, amely megfelel a 2078/2008. (VI. 30.)
Korm. határozat energetikai minőségi osztály javítási kritériumának (tehát a
pályázat megvalósítása révén legalább eggyel jobb energetikai kategóriát ér el)
igénybe vehető állami támogatás, melynek alapja a támogatás
szempontjából elismerhető (elszámolható) bekerülési költség, melynek
mértéke:
Nyílászáró csere/ nyílászáró utólagos hőszigetelés
Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 1.850.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 555.000,- Ft
Fűtés- és használati melegvíz ellátás korszerűsítése
Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 2.100.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 630.000,- Ft
Hőszigetelés
Maximálisan figyelembe vehető költség: 1.800.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 540.000,- Ft
Megújuló energiaforrás hasznosítása
Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 4.900.000,- Ft
Támogatás mértéke: 30 %, de maximum 1.470.000,- Ft
A maximálisan figyelembe vehető költségnél nagyobb költségű beruházás esetén
is legfeljebb a megadott összeghatárig igényelhető támogatás.
Az igényelt állami támogatás lakásonkénti mértékénél minden esetben a
pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.
Klímabónusz
KlímaBÓNUSZ támogatás (hatékonyság arányos támogatás)
Amennyiben a beruházással érintett épület a felújítás eredményeképpen eléri
legalább a „B” energetikai kategóriát, akkor a Pályázó jogosult a KlímaBÓNUSZ
támogatásra is. A támogatás mértéke az elért kategóriától függ, mértéke a
beruházási költség 10-30%-a. A célzott kategória lehet: B, A, és A+. Az
elnyerhető támogatás mértéke nagyobb, ha magasabb kategóriába kerül az
épület. A százalékban kifejezett támogatási arány a beruházással elért kategória
emelkedésének megfelelően növekszik. Amennyiben a beruházást követően az
érintett ingatlan energiakategóriája nem éri el a „B” kategóriát, a Pályázó nem
jogosult a KlímaBÓNUSZ támogatásra.
Új építésű ingatlanok támogatása
Támogatott energia kategória A+
Támogatás mértéke 25 000/m2
Maximális támogatás mértéke 3 250 000 Ft
Új épület építése maximum 130m2 –ig támogatható. Nagyobb nettó
hasznos alapterületű ingatlan építésének támogatása nem pályázható. A
támogatási összegre akkor jogosult a pályázó, ha az igényelt támogatási
összeget számlákkal fedezi. Számlával csak olyan költségek
fedezhetőek, melyek a pályázat szempontjából támogatható és
elszámolható (energiahatékonyságot javító, CO2 kibocsátást csökkentő)
tevékenységek megvalósításával kapcsolatosak.
A támogatás típusa: utólagos, teljesítés arányos, vissza nem térítendő
támogatás. A támogatás kifizetett számlák alapján hívható le.
Technológia Fejlesztés
Támogatható tevékenységek köre
A 3.-5. pontokban szereplő tevékenységek csak az 1. vagy a 2. pontban foglaltakkal együtt támogathatóak. Azonban az 1. és 2. pontban felsorolt tevékenységek önállóan is támogathatóak.
A 3. és 4. pontban szereplő tevékenységek csak együttesen támogathatóak.
A pályázati kiírás keretében támogatható tevékenységek az alábbiak:
1. Technológiai fejlesztést eredményező beruházások, az alábbiak szerint:
o új eszköz beszerzése vagy
o olyan használt eszköz beszerzése, amely esetében a pályázó igazolni tudja, hogy a használt eszköz 3 évnél nem régebbi (azaz az eszköz gyártási éve nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását megelőző harmadik év, és az eladó az eszköz beszerzéséhez nem vett igénybe a projektet megelőzően hazai vagy európai uniós támogatást).
2. Információs technológia-fejlesztés:
o hardver,
o szoftver
3. Domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja
4. A domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapkészítés (kötelező, ha domain regisztrációra is pályázik, önállóan nem pályázható!)
5. Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása
Támogatás a pályázat pályázó általi benyújtását megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető .
Az ebben a pályázati felhívásban elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 35%-a Pest megyében, míg Budapesten 25%. ( A pályázat Pest Megyén és Budapesten kívül jelenleg fel van függesztve )
A jelen pályázat keretében az igényelhető támogatás összege: minimum 1.000.000 Ft, de maximum 20.000.000 Ft lehet, de maximum a meghatározott támogatási mértéknek megfelelő arányban.
PÁLYÁZATOK 2009
Tisztelt Megrendelők!
A következőkre lehet pályázatokat beadni:
1/ Lakásfelújítás:Nyílászárók cseréje:
Pályázhatnak: az 1994 előtt épült ingatlanok tulajdonosai kizárólag
nyílászáró cserére/nyílászárók utólagos hőszigetelésére pályázhatnak.
Az elnyerhető támogatás mértéke :A vissza nem térítendő támogatás mértéke a
beruházási költség legfeljebb 20%-a, de lakásonként legfeljebb 352.000,- Ft.
A pályázat alapján a pályázó jogosulttá válik a "Sikeres Magyarországért"
Lakossági Energiatakarékossági Hitelprogram keretében történő
hiteligénylésre.
A hitel összege:A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további
részét hitelből fedezheti. A hitel mértéke 0-tól 80 %-ig terjedhet, összege
lakásonként legfeljebb 1.408.000,- Ft lehet.
A pályázók köre
Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:
. természetes személyek,
. lakásszövetkezetek
. társasházak (a lakásszövetkezet és a társasház a továbbiakban
együttesen: lakóközösség).
Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében csak természetes
személyek.
Lehet pályázni lakásonként külön - külön is, tehát nem szükséges, hogy egy
társasház összes lakója beleegyezzen a beruházásba !
2/ Lakásfelújítás:Utólagos hőszigetelés:
Pályázhatnak: Jelen pályázati konstrukció keretében kizárólag utólagos
hőszigetelésre lehet pályázni.
Az elnyerhető támogatás mértéke
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb
25%-a, de lakásonként legfeljebb 500.000,- Ft. A pályázat alapján a pályázó
jogosulttá válik a "Sikeres Magyarországért" Lakossági Energiatakarékossági
Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre.
A hitel összege: A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további
részét hitelből fedezheti. A hitel mértéke 0-tól 75 %-ig terjedhet, összege
lakásonként legfeljebb 1.500.000,- Ft lehet.
A pályázók köre
Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:
. természetes személyek,
. lakásszövetkezetek
. társasházak
Iparosított technológiával épült ingatlanokkal jelen konstrukcióban nem
lehet pályázni!
Támogatható tevékenységek köre
1994 előtt épült lakóingatlanok utólagos hőszigetelése.
Családi házaknál lehet egyénileg is pályázni, társasházaknál azonban minden
esetben szükséges a lakógyűlés jóvágyaása, tehát a lakók nagy többségének
hozzájárulni kell. Az hogy pontosan hány % ról van szó, ezt az adott
társasház alapítóokirata dönti el. Lehetséges olyan megoldás is, amikor
sorházról van szó, és egy-egy lakóépület teljesen elkülöníthető a másiktól,
tehát nincsenek közös falak, így egy-egy lakás külön-külön is pályázhat.
Olyan pályázat is elfogadható, ha a társasház egyik oldalán történi meg az
utólagos szigetelés, amennyiben csak pl. egyik oldalon járulnak hozzá a
lakók.
3/ Lakásfelújítás:Energiamegtakarítást eredményező fűtés és/vagy a használati melegvíz ellátás
korszerűsítésére irányuló beruházás.
A pályázat célja
Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel
járuljon hozzá a lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező fűtés
és/vagy használati melegvíz ellátás korszerűsítésre irányuló beruházásokhoz.
Az elnyerhető támogatás mértéke
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb
25%-a, de lakásonként legfeljebb 500.000,- Ft. A pályázat alapján a pályázó
jogosulttá válik a "Sikeres Magyarországért" Lakossági Energiatakarékossági
Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre.
A hitel összege:
- támogatást kiegészítő hitel esetén:
A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét hitelből
fedezheti. A hitel mértéke 0-tól 75 %-ig terjedhet, összege lakásonként
legfeljebb 1.500.000,- Ft lehet.
A pályázók köre
Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:
. természetes személyek,
. lakásszövetkezetek
. társasházak (a lakásszövetkezet és a társasház a továbbiakban
együttesen: lakóközösség).
Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében természetes személyek,
amennyiben az ingatlan egyedi fűtéssel és/vagy egyedi használati melegvíz
ellátással rendelkezik.
Támogatható tevékenységek köre
Hagyományos vagy iparosított technológiával épült lakóingatlanok fűtés
és/vagy használati melegvíz ellátásának korszerűsítése.
Ennél a pályázatnál is lehet lakásonként külön-külön pályázni !
4 / Lakásfelújítás:Többcélú energiatakarékossági pályázat
A pályázat célja
Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel
járuljon hozzá:
1994 előtt épült lakóingatlanok energiamegtakarítást eredményező
beruházásaihoz.
Figyelem: Jelen pályázati konstrukció keretében több beruházási cél (1.
nyílászáró csere/nyílászáró utólagos hőszigetelése, 2. utólagos
hőszigetelés, valamint 3. fűtés és/vagy használati melegvíz ellátás (HMV)
korszerűsítés beruházásokból két cél, vagy mindhárom cél) együttes
megvalósítására pályázhatnak. Amennyiben a pályázó csak egyféle beruházást
kíván megvalósítani, úgy a NEP-2008-1-3 pályázati konstrukciók
valamelyikének keretében kell pályáznia!
Az elnyerhető támogatás mértéke
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb
30%-a, de lakásonként legfeljebb 1.200.000,- Ft. A pályázat alapján a
pályázó jogosulttá válik a "Sikeres Magyarországért" Lakossági
Energiatakarékossági Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre. A hitel
összege:
támogatást kiegészítő hitel esetén:
A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét hitelből
fedezheti. A hitel mértéke 0-tól 70 %-ig terjedhet, összege lakásonként
legfeljebb 2.800.000,- Ft lehet.
A pályázók köre
Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:
. természetes személyek,
. lakásszövetkezetek
. társasházak (a lakásszövetkezet és a társasház a továbbiakban
együttesen: lakóközösség).
Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében:
természetes személy, csak abban az esetben pályázhat nyílászárócsere és/vagy
nyílászáró utólagos hőszigetelés, fűtés és/vagy HMV korszerűsítés
megvalósítására, amennyiben az ingatlan egyedi fűtéssel és/vagy egyedi
használati melegvíz ellátással rendelkezik.
Támogatható tevékenységek köre
Az alábbi tevékenységek közül legalább kettő megvalósítása 1994 előtt épült
lakóingatlanon:
. nyílászáróik cseréje és/vagy nyílászárók utólagos hőszigetelése
. épület utólagos hőszigetelése
. fűtés és/vagy használati melegvíz ellátás korszerűsítése.
5/ Lakásfelújítás:Megújuló Energia felhasználást eredményező beruházás
A pályázat célja
Vissza nem térítendő támogatással és/vagy kedvezményes kamatozású hitellel
járuljon hozzá lakóingatlanok vonatkozásában a hagyományos energiahordozók
megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházásokhoz, a
megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia vagy
villamosenergia-termelő kapacitások létesítéséhez vagy biomassza,
geotermikus energia, szélenergia, napenergia (napkollektorok, napelemek),
vízenergia valamint szerves hulladékok felhasználásának növeléséhez.
Az elnyerhető támogatás mértéke
A vissza nem térítendő támogatás mértéke a beruházási költség legfeljebb
30%-a, de lakásonként legfeljebb 1.200.000,- Ft. A pályázat alapján a
pályázó jogosulttá válik a "Sikeres Magyarországért" Lakossági
Energiatakarékossági Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre.
A hitel összege:
- támogatást kiegészítő hitel esetén:
A pályázó az állami támogatás mellett a költségek további részét hitelből
fedezheti. A hitel mértéke 0-tól 70 %-ig terjedhet, összege lakásonként
legfeljebb 2.800.000,- Ft lehet.
A pályázók köre
Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:
. természetes személyek,
. lakásszövetkezetek
. társasházak (a lakásszövetkezet és a társasház a továbbiakban
együttesen: lakóközösség).
Iparosított technológiával épült ingatlanokkal jelen konstrukcióban nem
lehet pályázni!
Támogatható tevékenységek köre
. megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia, vagy
villamosenergia-termelő kapacitások létesítése,
. biomassza-felhasználás növelése,
. geotermikus energiafelhasználás növelése,
. szélenergia-felhasználás növelése, nem villamos energia hálózatra
történő termelés esetén,
. szerves hulladék energetikai felhasználásának növelése,
. aktív és passzív napenergia hasznosítás (pl. napkollektorok,
napelemek létesítése),
. megújuló energiával üzemelő alternatív, földgázt kiváltó
berendezések létesítése,
. hőszivattyú telepítése
. vízenergia felhasználás növelése.
Ennél a pályázatnál is lehet lakásonként külön-külön pályázni !
2008 október 13
LAKÁSFELÚJÍTÁS 06-20-372-8891